
Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi
A 32 éves és a 21 éves szécsényi férfi augusztus 6-án kora délután egy ludányhalászi családi ház bejárati ajtaja melletti kisablakot betörte, és azon keresztül a házba bejutott, ahol értékek után kutatott.
Az egyik szobában elhelyezett pénztárcákból 485 ezer forint készpénzt, valamint a szekrényből több aranyékszert vettek magukhoz, majd távoztak.

A rendőrök a két férfit beazonosították, majd az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján elfogták és előállították őket. A terhelteket lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként kihallgatták, amelynek során a bűncselekmény elkövetését elismerték. A hatóság tagjai a 32 éves férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes ügyészség indítványára a bíróság elrendelt, és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott. A rendőrök az ellopott pénz egy részét, valamint az aranyékszereket az elkövetőknél megtalálták, lefoglalták és azokat a sértett részére visszaadták.
A szécsényi nyomozók a két férfi ellen folytatott büntetőeljárást a napokban lezárták és az ügy iratait a Balassagyarmati Járási Ügyészség részére megküldték.
Fotók: police.hu


Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Az MTÜ tájékoztatást ad a főváros látogatottságáról a nemzeti ünnep idején

Halálos tragédia: Mentőhelikopter landolt a kiskunhalasi vásártéren - videóval

Véget ért a keresés: Megtalálták P. Szilviát

A magyarok kétharmada helyesli a védett üzemanyagárat