
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
Vérbe fagyva találtak az orvosok az asszonyra, akit saját lánya késelt meg augusztus végén Budapest XII. kerületében. Összesen tizenhétszer mártotta a kést édesanyjába.
A két nő együtt élt a földszinti lakásban. A gyilkosság 28 éves gyanúsítottja korábban balettozott és jogázott, majd a filmgyártás felé fordult.
Mentális beteg volt, a tragédia előtt hetekig nem szedte gyógyszereit. Ismerőseinek pedig azzal is dicsekedett, hogy sokszor fogyaszt kábítószert.
A szomszédok szerint gyakran veszekedett a két nő, ez történt a gyilkossági kísérlet napján is.
A filmstatisztaként dolgozó nő a tragédia után heteket töltött a pszichiátrián, mert nem volt kihallgatható állapotban.
A napokban azonban vallomást tett, a bíróság pedig letartóztatta, elrendelték az ideiglenes kényszergyógykezelését.
Azt vallotta, hogy édesanyját démon szállta meg, ezért egy belső hang a fejében azt parancsolta, hogy ölje meg.

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik