
Gázolt a vonat Győrnél
Egy gyámhivatali jelzés és a hozzá csatolt videó felvételek alapján indultak meg a Pest megyei rendőrök 2021. május 6-án. A felvételeken egy fiatalkorú lány és egy 10 éves kisfiú szexuális együttléte volt látható. A háttérben egy hang utasítása és hangos nevetések hallatszottak: „Cseréljetek helyet!” Egyértelmű volt, hogy az aktusnál többen jelen voltak – közölte a rendőrség.
A Pest megyei rendőrök még aznap sorra begyűjtötték a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények gyanúsítottjait. Kihallgatták a 10 éves gyermek édesanyját, a 33 éves K. Szandrát, aki gyermekét és a kamaszlányt is rávette az aktusra születésnapi ajándékként. Az anya személy szabadságát őrizetbe vételével korlátozták.
A szexuális együttlétről készített felvételek készítőjének is felelni kellett. A 21 éves E. Nikolettet is gyanúsítottként hallgatták ki, mivel megengedte az általa bérelt ház használatát, valamint közreműködött az aktus létrejöttében, és a felvétel készítésében.

Fotó: police.hu
A felvételt a kisfiú egyik ismerőse rögzítette telefonjával, majd több ismerősének tovább küldte. A nyomozók megtalálták és lefoglalták, - az akkor 16 éves fiút gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
K. Szandra nem tett vallomást, a 15 éves kamaszlány pedig annyit mondott, hogy félt az erőszakos és fenyegetőző anyától. A felvételt készítő fiatal védekezésében elmondta, hogy K. Szandra úgy fenyegette meg a tinédzser lányt, hogy attól ő is megijedt, amennyiben nem „csinálja meg” a kisfiával.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta is letartóztatásban lévő K. Szandra ellen a tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére, felbujtóként elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntettének, a 15 éves lány ellen tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének, E. Nikolett ellen kiskorú veszélyeztetése, és gyermekpornográfia bűntettének, valamint a felvételt készítő fiatalkorú fiú ellen gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja