
Vakszerencsén múlott az emberélet egy bajai vasúti balesetben - Fotók
Vádemelést javasolnak a figyelmetlen sofőr ellen a bajai rendőrök.
Tenyek.hu 2022. szeptember 26., hétfő 08:19
Baja külterületén az 55-ös számú főút 82-es kilométerénél lévő vasúti átjáróban még augusztus 16-án történt egy újabb baleset. A vonat-autó találkozás szerencsés kimenetelű volt, személyi sérülés nem történt, de ez csak a vakszerencsén, pillanatokon és centimétereken múlt.
A vasúti átjáróban egy Opel sofőrje úgy hajtott rá a sínekre, hogy nem vette figyelembe a kihelyezett „Vasúti átjáró kezdete” és az ehhez kapcsolódó „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtáblákat – közölte a rendőrség.
Az átjáró előtt nem állt meg, és nem biztosított elsőbbséget az ott éppen elhaladó motorvonatnak, ezért összeütköztek.
Fotók: police.hu
Az autót vezető 65 éves férfit a közlekedésrendészeti osztály munkatársai vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség elkövetésével gyanúsítják. Kihallgatás során a felsőszentiváni lakos elismerte, hogy nem állt meg az átjáróban, csupán lassított.
Ügyében az egyenruhások a nyomozást befejezték, az iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.
Korábbi tartalmak:
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen


