
Szerelmet színlelt, majd veréssel kényszerítették prostitúcióra a kiszolgáltatott nőket
A bűnbandát most sikerült lebuktatnia a rendőrségnek.
Tenyek.hu 2022. szeptember 27., kedd 14:39
A négyfős banda 2017 óta szervezett ki Magyarországon kiszolgáltatott helyzetben élő nőket Németországba azért, hogy ott sakkban tartva prostitúcióra kényszerítsék őket. A lányokat repülővel, vagy kisbusszal juttatták ki a német fővárosba, ahol bérelt lakásokban éltek. Ezt követően megkapták a pontos eligazítást, melynek értelmében napi legalább 150-300 eurót kellett keresniük. Az őket felügyelő úgynevezett „lover boy” szerelmet színlelve vette rá a kétségbeesett áldozatokat a munkavégzésre. Amennyiben a meghatározott napi kvóta nem teljesült, a lányokat addig nem engedték a szállásra, míg meg nem lett a pénz. A napi bérből az egyes utcaszakaszok használatáért 150 eurót mindig le kellett adniuk, és ha nem tartották be a szigorú szabályokat, rendszerint bántalmazták is őket.
Múlt szerdán a rendőrség Budapesten és Berlinben egyszerre csapott le a bűnbanda három tagjára. A 32 éves B. Józsefet a magyar fővárosban fogták el, míg két társát, a 40 éves L. Zsoltot és a 45 éves C. Ildikót berlini lakcímükön tartóztatták le.
Emberkereskedelem miatt a banda tagjai 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők – írta meg a police.hu.
Negyedik társukat, a 30 éves P. Csabát még keresik. A férfi jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, ezért vele szemben a KR NNI belföldi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrség azt kéri, hogy aki információval rendelkezik Pusztai Csaba hollétéről, az tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es zöldszámon.
+Ez is érdekelheti

Négykézláb mászó embert szúrtak ki a Bükkben, ledöbbent a természetvédelmi őr, amikor közelebb ment

A Mol-vezető szerint erős hatással lehet a hazai üzemanyagárakra az iráni konfliktus

Döbbenetes felfedezést tettek egy lőrinci árokban, azonnal intézkedni kellett

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál







