
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Lopás miatt indított büntetőeljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse ismeretlen tettes ellen, aki augusztus 4-én Nyíregyházán, az egyik lakótelepen található parkolóból ellopott egy Polymobil típusú benzinmotoros kerékpárt, amivel közel százezer forint kárt okozott a tulajdonosnak – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások a bejelentés után rövid időn belül megállapították, hogy a kerékpár eltulajdonításával, valamint további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével is T. D. 18 éves nyíregyházi fiú hozható összefüggésbe.
Az érkerti nyomozók több lopás elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőügyet egyesítettek, és a rendelkezésükre álló bizonyítékok értékelése után megalapozottá vált a gyanú, hogy a bűncselekményeket T. D. követte el.

Fotó: police.hu
Elfogatóparancsot adtak ki ellene. A nyomozók a szökésben lévő férfit szeptember 2-án egy nyíregyházi ingatlanon álló fáskamrában fogták el, ahol napokig bujkált, hogy elkerülje a felelősségre vonást.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányságon előállítása után 9 rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki gyanúsítottként. A vagyon elleni bűncselekményeket Nyíregyházán követte el, a kerékpár eltulajdonítása mellett hét személykocsi utas- és csomagteréből tulajdonított el különböző értéktárgyakat, köztük szerszámokat, szerszámgépeket, ruhaneműket, valamint egy nyíregyházi ingatlanon lévő garázsból szintén szerszámgépeket, és némi aprópénzt vitt el.
A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit az illetékes bíróság hétfőn elrendelt.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi