
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Információink szerint a fitneszmodell, K. Ildikó és férje egy nyírteleki házban lakott, a helyiek elmondása alapján se veled, se nélküled kapcsolatban éltek egymással, a válókeresetet pedig már el is indították.
Úgy tudjuk, a nő péntek hajnalban ment közös gyerekükért volt párjához, ebből alakult ki a véres konfliktus. Heves vitájuk közben a férfi többször megszúrta feleségét, aki a lélekjelenlétének köszönhetően a kerítésen keresztül ki tudott menekülni.
Végül egy szomszédban élő fiatalember segített az ismert fitneszmodellnek, ezt követően pedig rendőrt és mentőt hívott a helyszínre.
A késelő férfi ezután bemenekült a házba, ahová 20 hónapos kislányukkal együtt bezárkózott. Folyamatos gyereksírás szűrődött ki az épületből, ám egyszer csak csend lett, ekkor döntöttek úgy a kiérkező egyenruhások, hogy berontanak a házba.
Odabent a gyereket sértetlenül találták, ám apja egy másik szobában öngyilkosságot kísérelt meg, próbálkozása miatt pedig rengeteg vért vesztett.
A megszúrt fitneszmodellt életveszélyes, míg férjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek