
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
A budapesti nyomozói befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint 2020. június 28-án kora délután Budapest X. kerületében, az egyik Kőrösi Csoma Sándor úti lakásban olyan súlyosan bántalmazta az ott lakó idős férfit, hogy az meghalt – közölte a rendőrség.
Az akkor 42 éves V. Róbertet a helyszínen elfogták és emberölés bűntett miatt kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett és elmondta, hogy az idős bácsit régóta ismerte, jó viszonyt ápoltak. Miközben italoztak, hirtelen rátámadt az idős emberre és bántalmazni kezdte; vallomásában úgy fogalmazott, hogy amikor a sötétségfátyol elmúlt, akkor látta, hogy mit tett.
A rendőrök lezárták a nyomozást és az ügy iratait most átadták az ügyészségnek a vádemeléshez.
A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval