
Idén is tanszercsomagokkal segíti az iskolakezdést a KDNP frakciója
Idén is tanszercsomagokkal segíti a tanévkezdést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciója, a felajánlásokat pénteken adták át az Ökumenikus Segélyszervezet csepeli központjában.
Tenyek.hu 2022. szeptember 02., péntek 16:35
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: az együttműködés több évre nyúlik vissza az Ökumenikus Segélyszervezettel, egy olyan hagyomány, amit szeretnének idén is folytatni.
Különösen fontosnak tartotta, hogy minél több családnak nyújtsanak segítséget, akiknek nehézséget okoz a gyerekek iskoláztatása.
Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke utalva a segélyszervezet akciójára, miszerint Töltsük meg együtt 2000 rászoruló gyermek iskolatáskáját!, kiemelte: nem lehet kétezres számban maximálni azok számát, akik rászorulnak a felajánlásokra. A rászorulóknak bármikor jól jön a segítség - mutatott rá.
Rétfalvi Dorottya, az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontjának vezetője köszönetet mondott a felajánlásért, és egyúttal az esélyegyenlőségen alapuló iskolakezdés fontosságát hangsúlyozta.
Sikerült az előzetesen tervezett kétezer tanszercsomagot összeállítani, de újabb és újabb megkeresések érkeznek hozzájuk. Nemcsak tanévkezdéskor érkeznek kérések, hanem folyamatosan év közben is - tette hozzá.
Most közel száz család iskolakezdését könnyítik meg a KDNP frakciója által átadott tanszercsomagok, amelyek iskolatáskát, tanszereket, füzeteket, íróeszközöket tartalmaznak.
MTI/Fotók: MTI/Kovács Attila
+Ez is érdekelheti

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók

Két napon történik a nyugdíj, a 13. havi teljes és a 14 havi juttatás első részletének kifizetése




