
Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát
Bolló Bence szerdán úgy döntött, hogy szerencsét próbál a Tisza tokaji szakaszán, a nagyfalusi kanyarnál, célja pedig nem más volt, mint egy nagyobb harcsát a horgára akasztani. A tapasztalt horgász persze nagyjából tudta, melyik helyen lelhet igazi óriásokra, de a hatalmas fogás még őt is ámulatba ejtette.
A 2 méter 40 centiméteres harcsaszörnyet végül egy órás fárasztás után sikerült kiemelni a vízből, a tömege mintegy 80 és 100 kiló lehetett, így az is csoda, hogy a horgász egyedül birkózott meg a hatalmas ragadozóval.
A fotók elkészülte után a harcsát visszaengedték a Tiszába – írta meg a Pecaverzum.

Nem adott kölcsön, ezért megpróbálta felgyújtani barátja házát

Bosszúból végighúzta a kulcsot a szomszéd autóin

Mínuszokkal indult a nap, de pénteken tovább romlik a helyzet

Bezárta magát, letépte az ajtót, és rátmádt a kalauzra egy részeg utas Kelenföldön

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el