2025. november 14. péntek, Aliz
7°C Budapest

Brutális videón, ahogy felborít egy kocsit az M1-esen, majd továbbhajt

Felborította az előtte haladó idős nőt, majd mintha mi sem történt volna, elhajtott. Most vádat emeltek ellene.
Tenyek.hu
2022. szeptember 06., kedd 10:00
Vágólapra másolva!

A brutális baleset még márciusban történt az M1-es autópályán – áll az ügyészség keddi közleményében.

Egy 49 éves nő Ausztriából érkezett, és Győr felé tartott, amikor a sokkoló eset megtörtént.

Mosonmagyaróvár közelében a külső sávban utolért egy teljesen szabályosan közlekedő kocsit, ám a kelleténél gyorsabban érkezett meg mögé.

Hátulról nekiment, az elöl haladó 71 éves nő autóját belökte az árokba, ahonnan az visszapattant, majd az autópálya kellős közepén, az oldalára borulva állt meg.

A félelmetes balesetet okozó sofőr azonban, mint aki jól végezte dolgát továbbhajtott, egy pillanatig nem foglalkozva a felborult idős nővel.


Szerencsére az asszony a nagy bukást könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta.

Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat most a felelőtlen sofőr ellen, amiért akár három év börtönbüntetést is kaphat. Ezen kívül kezdeményezik eltiltását a közúti vezetéstől.

A nő sorsa ezután a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon múlik.

Címlapfotó: Magyarország Ügyészsége/Facebook

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk