
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A fővárosi járőrök július 27-én délután vettek észre a Rákóczi hídon egy Fiat autót, melynek vezetője nagy sebességgel, irányjelzés nélkül cikázott a sávok között. A rendőrök megkülönböztető jelzéssel az autó után mentek, azonban annak sofőrje a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva a Soroksári út felé vette az irányt, majd a kereszteződéshez érve a zebrán keresztül visszafordult a híd felé, és elhajtott - írta a police.hu.
A balesetveszélyes manőver után a járőrök a közlekedés biztonságát szem előtt tartva az autó rendszáma és típusa, valamint a térfigyelő kamerák felvételei alapján kezdték el keresni a sofőrt. Kiderült, hogy az autót vezető P. Csabának nem volt érvényes jogosítványa, mert korábban eltiltották a járművezetéstől, és a Siófoki Rendőrkapitányság is körözte súlyos testi sértés miatt.
A rendőrök ellenőrizték azokat a címeket, amelyek a férfihoz köthetőek, amikor pedig átkutatták lakásának udvarát, két lopott motort is találtak; az egyik KTM típusú motort július 15-én lopták el a XII. kerületből, egy Aprilia robogót pedig 2021. decemberében vitte el a Március 15. térről.
A rendőrök a 41 éves férfi felkutatása érdekében végig jártak minden helyet, ahol meghúzhatta magát, végül két nappal később fogták el. A férfi ugyanis úgy érezte, nincs további félnivalója, így újra autóba ült; a rendőrök által ekkor már jól ismert fehér Fiattal ment a Szent István körúton, amikor a járőrök kiszúrták az autót. A férfi ahogy meglátta a rendőröket kiugrott az autóból és futásnak eredt, de a járőrök utolérték, majd elfogták.
Ezt követően P. Csabát előállították, majd a XII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a motorlopás miatt folytatott büntetőeljárásban gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság el is rendelt. A XII. kerületi rendőrök az V. kerületben történt robogólopást is egyesítették az ügyükhöz, P. Csaba lakhelyéről pedig egy harmadik járművet is lefoglaltak, melyet vizsgálnak, hogy bűncselekményből származik-e.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen