
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Soltész Miklós a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templom plébániájának felújítás utáni átadásán és felszentelésén arról beszélt, a pölöskeiek sokat küzdöttek évszázadokon át azért, hogy saját templomuk legyen, amit végül a "legnehezebb idők" ellenére az 1950-es, 1960-as években sikerült megvalósítaniuk.
Az elmúlt tíz évben 1500 közösségi ház és plébánia épült vagy újult meg szerte a Kárpát-medencében, ennek egyikeként készült el a pölöskei plébánia épületének teljes körű felújítása is - jelezte az államtitkár.
Hozzátette: arra biztat mindenkit, hogy a következő - nem könnyű - időszakban is "kitartóak legyünk kereszténységben és közösségépítésben". Ha közösség épül, "akkor már bármit kibírunk" - fűzte hozzá.

Nagy Bálint, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: nem élünk könnyű időket és az előttünk álló évek sem lesznek könnyűek, de a nehéz időkben még inkább felértékelődik a helyi közösségek szervező szerepe.
"Nem mondunk le a fejlesztésekről, készülünk azokra az időkre, amikor már kevésbé lesz nehéz". A Covid ideje alatt is készültünk, terveztünk, hogy ha az idők jobbra fordulnak, felkészülten, megfelelő tervekkel rendelkezzünk, és meg tudjuk valósítani az új fejlesztéseket - fogalmazott.
Pölöske búcsúi ünnepén Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke celebrált szentmisét, majd áldotta meg a plébánia épületét. A felújításra a Magyar falu program három pályázatával összesen 70 millió forintot fordítottak.
MTI/Fotók: MTI/Varga György


Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen