
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
Csütörtök délután a kétgyermekes anyuka és 10 éves kislánya 5 óra körül egy pécsi áruházban álltak sorba a kasszáknál, amikor egy 50 év körüli nő ráripakodott a gyerekre: “Mit bámulsz, te hülye k**va?” felkiáltással. A kislány bűne mindössze annyi volt, hogy túl sokáig nézte a nő feltűnő piros-fodros szoknyáját, aki erre égtelen haragra gerjedt.
Az anya először igyekezett nyugodtan lereagálni a szituációt, így megkérte lányát, hogy forduljon el, de az agresszív nő nem tágított, és a kérés ellenére további szitkokat szórt a gyerekre, majd egy rövid szóváltás után kezét felemelve fenyegetően megindult a 10 éves felé, akit édesanyja védett meg az ütésektől. A dulakodást végül egy másik vásárló szakította félbe.
Ezután anya és lánya gyorsan fizettek, majd autójukhoz mentek, ide már nem követte őket az agresszív támadó, feltehetően a biztonságiak feltartóztatták. A kétgyermekes anya egyelőre nem tett feljelentést – írta meg a Pécs Aktuál.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek