
Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje
A police.hu hétfői beszámolója szerint a vérlázító eset még január 10-én történt Veszprém belvárosában.
Egy körfogalomból kihajtva az egyik sofőr jól láthatóan túrja le az útról az előtte lévőt. Ezt próbálta orvosolni az elöl haladó azzal, hogy kihúzta autóját a bal oldali sávba, de ezzel nem oldott meg semmit.
Az üldöző ugyanis egy kövér gázzal megelőzte társát, majd egy teljesen indokolatlan helyen állóra lassította a mögött jövőt, ezzel próbálta rendezni egy nem sokkal korábbi afférjukat.
A rendőrség közúti veszélyeztetés miatt folytatott eljárást az 53 éves, révfülöpi sofőr ellen, a vizsgálatot azonban most lezárták és továbbadták az iratokat az ügyészségnek.
Címlapfotó: PoliceHungary/YouTube

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók