
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Azt írták, hogy a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség kisebb értékre, folytatólagosan elkövetett lopás vétsége miatt rendelt el nyomozást a határrendész ellen.
A megalapozott gyanú szerint a 24 éves határrendész rávette fiatalkorú ismerősét - aki az egyik kiskereskedelmi áruházláncnál pénztárosként dolgozott -, hogy segítsen neki az áruházból különböző árukat eltulajdonítani.
A rendőr által kitalált módszer az volt, hogy az általa eltulajdonítani kívánt árut a társa a pénztárnál leolvassa, majd törli a megvásárolt áruk közül, vagy pedig a pénztáros elnézi, hogy bizonyos árukat a férfi a kosarából nem pakol fel a szalagra, és így fizetés nélkül viszi el azokat.
A határrendész egy nyírségi áruházból augusztus 6-án egy számítógép-billentyűzetet, egy gépkocsi-akkumulátort és egy fejhallgatót, majd augusztus 7-én egy fülhallgatót, egy újabb klaviatúrát és két vödör diszperzit falfestéket tulajdonított el, összesen mintegy 60 ezer forint értékben.
A gyanúsítottként kihallgatott férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését és panaszt jelentett be a gyanúsítás közlése ellen - írták, hozzátéve, a kutatás során az ügyészség a rendőr lakásán megtalálta és lefoglalta az eltulajdonított tárgyak egy részét.
A fiatalkorú gyanúsított beismerő vallomást tett, mindkét elkövető szabadlábon védekezik - áll az ügyészségi közleményben.
MTI/A címlapfotó illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen