
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A police.hu tájékoztatása szerint szombat délután igazoltattak a rendőrök egy autóst Keszthelyen, hamar fény derült egysmásra.
A 32 éves pölöskefői férfit megfújatták, az alkoholszonda pedig pozitív értéket mutatott. Közben az is kiderült, hogy a sofőrnek az úton sem szabadna lennie, hiszen a Zalaegerszegi Törvényszék eltiltotta a vezetéstől.
Innentől már akár családi drámának is nevezhetnénk a történteket.
Pár perccel később ugyanis egy másik pölöskefői autóst intettek félre a rendőrök, és hogy, hogy nem a korábban lebukó férfi 35 éves bátyja volt a volán mögött. Az ellenőrzés során az egyenruhások rájöttek, hogy bár ő nem ivott, de a vezetéstől ugyancsak el van tiltva.
Mindkettőjüket eltiltás alatti járművezetés, illetve egyiküket ittas vezetés miatt is kihallgatták, ezt követően pedig őrizetbe vették a testvéreket.
Címlapfotó: illusztráció (police.hu)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen