
Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre
Augusztus 8-án délelőtt Érden az Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél lévő megállóhoz ért az egyik menetrend szerinti járat. A sofőr rendőröket látott meg, akik leállíttatták a buszt.
A „rendőrség” szót hallván, valamint a jelvény és a fegyver láttán nyílt az ajtó, majd a buszban hátrafelé indulva elhangzott a rendőri utasítás: ajtók zárva maradnak!
Az egyik ülésből a rendőrök pillanatok alatt földre fektetett célszemélyt bilincselték, lekísérték a buszról, megköszönték a türelmet, majd további jó utat kívánva elsétáltak a szolgálati kocsikhoz – közölte a rendőrség.
A sofőr és az utasok csak kapkodták a fejüket, fel sem ocsúdtak, és a busz ismét rendőröktől volt mentes, meg egy olyan utastól, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben.
A 38 éves, százhalombattai S. Ferenc körözéseit bíróságok bocsátották ki. A szabadságvesztéseinek letöltése elől bujkáló férfit már egy ideje keresték a rendőrök, amikor megtudták, a buszon ülve utazik.
Egy lopás vétsége, két járművezetés ittas állapotban vétsége, valamint egy hamis vád vétsége miatt összesen 42 hónap, azaz 3 év 6 hónap jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése várt rá. Hiába próbálta azonban rejtőzködve megúszni a rácsokat, az érdi rendőrök felkutatták, elfogták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték – tette hozzá a rendőrség.

Nem hoz nyugalmat a tavaszias időjárás: figyelmeztetést adtak ki több térségre

Dráma egy borsodi gimnáziumban, többszáz diákot evakuáltak

Ma jelentették be: Ez vár a magyar autósokra

Tragédia az 51-es úton: egy ember szörnyethalt – fotóval

Mentőhelikopter landolt egy ceglédi iskola udvarán, pillanatok alatt történt a tragédia

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

Dermesztő videón, ahogy elütnek egy robogóst Székesfehérváron

Népszerű ropogtatnivalót hívtak vissza a boltok, ne egyen belőle

Panelgyilkosság Győrben: Holtan találtak egy nőt az egyik társasház előtt

Amikor a kalauz több mint egy ellenőr: saját autóval segítette az utasokat

Jön az év első zivatara

Úszni próbált egy Tesla Püspökladányban - Fotóval