
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, június 14-én 20 óra 50 perc körül Budapest XIV. kerületében két nő és egy férfi a 3-as villamoson zaklatni kezdett egy utast, akit aztán egyikük meg is ütött. A zaklatást azonban azután sem hagyták abba, hogy a bántalmazott nő leszállt, a háromfős banda követte őt és tovább inzultálták.
Az történtekről a rendőrség egy videót is közzétett, melynek köszönhetően rengeteg bejelentés érkezett, így sikerült az elkövetők nyomára akadni. A zuglói rendőrök először a 17 éves R. Alexandrát, majd a 14 éves D. Kevint azonosították. A lányt szerda délelőtt elfogták, fiú társa pedig nem sokkal később feladta magát a kerületi kapitányságon.
A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség gyanúja miatt folytat nyomozást két fiatal ellen.
Harmadik gyerekkorú társukat a rendőrök még nem hallgatták ki - írta meg a police.hu.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen