
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy ittas férfi saját udvarán akart öngyilkos lenni még januárban, a kiérkező mentőkkel pedig egyáltalán nem akart együttműködni – derül ki az ügyészség hétfői beszámolójából.
Ezért a mentőknek segítségül kellett hívniuk a rendőröket. Az egyenruhások többször felszólították, hogy engedelmeskedjen a mentőknek, ám sehogy sem volt hajlandó.
A rendőrök ekkor fizikailag próbálták kényszeríteni az elvetemült embert, de ő mindvégig ellenált, sőt, három kis testű kutyáját a járőrökre küldte.
Nem hiába biztatta az állatokat harapásra, egy rendőrt a kezén, egy másikat a bokáján sebesítettek meg könnyebben.

Fotó: illusztráció (police.hu)
Az öngyilkossággal fenyegetőző férfi nem most került először összetűzésbe a hatóságokkal, jelenleg is erőszakos bűncselekmények miatt folyik ellene eljárás.
A nyomozó ügyészség pedig most közfeladatot ellátó, illetve hivatalos személy elleni erőszakkal és könnyű testi sértéssel vádolja, sőt indítványozta a 2 évre felfüggesztett 8 hónapos fogházbüntetésének letöltését.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen