
Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető
A férfi az élettársával 2017 óta élt édesanyja házának a melléképületében. Júliustól rendszeresen alkoholt és tudatmódosító szereket kezdett fogyasztani, amelyektől agresszívvé vált.
Többször megfenyegette élettársát és édesanyját, hogy felgyújtja a házat. Egyszer a melléképületben meggyújtotta az ágymatracot, majd a tüzet eloltotta. Emellett mindkét nőt megverte, élettársát legalább háromszor. Őt ököllel a fején és a testén ütlegelte, valamint a hajánál fogva rángatta.
Hétfőn a férfi egy téglát a kezében tartva megfenyegette édesanyját, hogy lecsapja, míg élettársát azzal, hogy felgyújtja a házat és közölte vele, hogy a melléképületben már gyúlékony anyagot is szétlocsolt. Az agresszor beváltotta a fenyegetését és a melléképületet felgyújtotta. A házban a férfin kívül más nem volt. A melléképület, amelyben a saját, a párja és a gyerekei ruhái, használati tárgyai és bútorai voltak, teljesen kiégett. A házban hozzávetőlegesen 4 millió forintos kár keletkezett.
A férfit a kiskunhalasi rendőrök két órán belül elfogták és őrizetbe vették. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését indítványozza a gyanúsítottal szemben a bűnismétlés veszélye miatt.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

Sok múlhat az időjáráson vasárnap – mutatjuk, mi vár ránk a választás napján

Bizarr baleset, majd élet-halál harc Raposkán – drámai fotók készültek a helyszínen

A TV2 nagyszabású választási műsorral jelentkezik vasárnap

Összedőlt a Mecsek ikonikus kilátója, videón, ahogy a földdel válik egyenlővé

Rendkívüli közleményt adott ki a ferihegyi repülőtér, ezt minden utazónak jó tudni

Halálos iramban: Dunaújvárosi hajsza – elképesztő autós üldözést vettek videóra

Holle anyó újra akcióban: Fotókon a Borsod vármegyei havazás

Meghalt Bugár Imre

Nyilvánosságra hozták a szorosadi tragédia felvételeit, fotókon a roncs

György István: szinte valamennyi kormányablak nyitva lesz szombaton és vasárnap