
Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók
A háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában bizonytalanná vált az olajszállítás, nincs elég benzin, és az egekbe szökött az üzemanyag ára. A magyar kormány Európában egyedülálló módon immár 9. hónapja benzinárstoppal védi a magyar lakosságot. Árstop nélkül a mostani 480 forint helyett az elmúlt hetekben már több mint 800 forintot kellett volna fizetni a benzinért és 833 forintot a gázolajért - emlékeztet a szaktárca.
A kormány fontosnak tartja, hogy ne csak a nagy benzinkutakon, hanem kisbenzinkutakon is elérhető legyen az üzemanyag. Mivel a kis benzinkutakat kevésbé tőkeerős, hazai kis- és középvállalkozások üzemeltetik, a kormány márciusban bevezette a kis benzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak. Ennek köszönhetően a kisebb kutak döntő része túlélte az eddigi nehézségeket - áll a közleményben.
Ezen kívül adó- és járulékkedvezményekben részesülnek, csökkentették a pénzügyi terheiket, valamint áthidaló hitellehetőséget és célzott fejlesztési programot is indítottak számukra. A kormány folyamatosan figyelemmel kíséri az üzemanyag-ellátási helyzetet is, ahogy eddig, ezután is mindent megtesz, hogy legyen elég üzemanyag Magyarországon - írták.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára

Napokig élt halott édesanyjával egy férfi Dunakeszin

Zsigó Róbert: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Élettársa mellkasán égette el a cigarettát: döbbenetes részletek a Nagykáta környéki terrorból

Dráma a 4-es főúton: több embert a roncsokból vágtak ki

Új hírek jöttek a szentmártonkátai vonatbaleset egyetlen túlélőjéről

Darabokra szakadt a teherautó, mindent csirkehús lepett el az M5-ösön

211 bulizót igazoltattak a rendőrök