
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Pirger Csaba elmondta: a 67 éves nő tavaly júliusig Misefán, a családi házában és az udvarán 29 kutyát és macskát tartott. A háziállatok közül 19 kistestű kutyát a házban és egy zárt garázsban összezsúfolva helyezett el úgy, hogy nem biztosította számukra a fajuknak, élettani igényeiknek megfelelő körülményeket.
Az állatok a vizeletüket, székletüket a padlóra ürítették, emiatt a házban erős bűz terjengett. A körülmények veszélyeztették az állatok egészségét, ami maradandó egészségkárosodást vagy a pusztulásukat okozhatta volna.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)
Tavaly júliusban a zalaegerszegi rendőrök foglalták le a kutyákat, amelyeket állatvédő szervezeteknél helyeztek el, majd állatorvosi ellátásban részesültek.
A lefoglalt ebek közül kilencnél többfélesúlyos betegséget állapítottak meg, amelyek már korábban gyógykezelést igényeltek volna, de ezt a vádlott elmulasztotta, ami a kutyák különös szenvedését okozta.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat az osztrák nő ellen.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen