
Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a vallás és meggyőződés szabadságával kapcsolatos miniszteri konferencián aláhúzta, hogy a kormány továbbra is feladatának tekinti a keresztény közösségek támogatását, így hozzájárulva a vallásszabadság biztosításához.
Erre példaként hozta fel, hogy a Hungary Helps program keretében már félmillió embernek segítettek a hazatérésben vagy az otthon maradásban, s több mint százmillió dollárt fordítottak iskolák, kórházak és templomok építésére, felújítására és működtetésére.
Felszólalásában rámutatott, hogy a kereszténységnek napjainkban két fő kihívással kell szembenéznie: az agresszív szekularizációval és a masszív üldöztetéssel.
"Sajnos jelenleg a kereszténység a leginkább üldözött vallás a világon" - fogalmazott.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország ezeréves keresztény örökséggel rendelkezik.
"Az egyik legfőbb oka annak, hogy túl tudtuk élni a történelem minden viharát, a megszállás és a ránk kényszerített diktatúra minden formáját, illetve hogy fenn tudtuk tartani az államiságunkat, az éppen a keresztény gyökereink és örökségünk melletti elkötelezettségünkben keresendő" - mondta.
Végezetül pedig arról számolt be, hogy az elmúlt tíz évben háromezer templomot építettek vagy újítottak fel Közép-Európa magyarlakta térségeiben, Magyarországon kétszeresére nőtt az egyházi fenntartású iskolák száma, az ezekben tanuló diákok részaránya 10 százalékról 20 százalékra nőtt.
"Mi, magyarok, büszkék vagyunk keresztény örökségünkre, még ha ez nem is túl népszerű nyilatkozat napjainkban" - hangsúlyozta.
Forrás: MTI
Címlapfotó: Szijjártó Péter Hivatalos Facebook-oldala

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint