
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 31 éves salgótarjáni férfi 2021. november 19-én éjjel Salgótarjánban autózott három barátjával, de a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott, mintegy 95-105 kilométer per órás sebességgel száguldozott a megengedett 50 helyett, ezért hirtelen elveszítette irányítását a járműve felett és egy portaépületnek ütközött.
Barátai komoly és maradandó sérüléseket szenvedtek, az elöl ülő utasnak mellkasi zúzódásos és töréses sérülései keletkeztek, a jobb hátsó ülésen ülő fiatal kirepült az utastérből és több háti- és nyakcsigolyája is eltörött, a bal hátsó utasnak pedig el kellett távolítani a lépét.
A sofőr sem úszta meg komolyabb sérülések nélkül: több bordája, a mellkas- és a koponyacsontja is eltörött, valamint agyvérzést is szenvedett.

fotó: Ügyészség
A Balassagyarmati Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot, melyben 1 év fogházbüntetés és 5 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett a 367 209 forint bűnügyi költség megfizettetésére is a Salgótarjáni Járásbíróságon - olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen