
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Hornung Ágnes azt mondta, a jövő évi büdzsé is a családok költségvetése lesz, hiszen jövőre 3225 milliárd forintot költ a kormány a gyermekes családokra, ami 447 milliárd forinttal magasabb az idei kiadásnál.
Hozzátette: a különböző családtámogatási formákat a továbbiakban is igénybe lehet venni.
Példaként elmondta, hogy a családsegítő szolgáltatások - bölcsődei, óvodai ellátás, étkeztetés, táboroztatás - kerete 15 százalékkal 566 milliárd forintra, a lakástámogatásokra fordítható források 28 százalékkal, a pénzbeni ellátások 19 százalékkal emelkednek jövőre, de a Nők 40-programra fordítható keretösszeg is 12 százalékkal emelkedik.
Hornung Ágnes kiemelte, a kormány célja továbbra is az, hogy a koronavírus-járvány és a háború miatt kialakult helyzetben a magyar családok továbbra is biztonságban lehessenek.
Az egyik fő cél, hogy kiszámítható környezetet tudjanak nyújtani a családoknak egészen a gyerek születésétől a nyugdíjig - tette hozzá.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)
Az államtitkár kitért arra, hogy a kabinet továbbra is kiemelt figyelmet fordít a munkahelyek megőrzésére, számos olyan eleme van a családtámogatási rendszernek, amely segíti a nők visszatérését a munkába.
Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a kormány eleget tett törvényi kötelezettségének a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését illetően, év elején megtörtént a nyugdíjemelés és ha szükséges, végrehajtják az év végi nyugdíjkorrekciót is. Emellett az árstop, a rezsicsökkentés és a rezsivédelmi alap biztosítja azt, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek az idősek is - közölte.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen