
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Vádat emeltek az ellen a 25 éves pásztói férfi ellen, aki alkoholt keresett nagyszüleinél, majd megverte az őt ezért leszidó nagymamáját – közölte a Nógrád Megyei Hírportál.
Az eset 2021. december 26-án történt, amikor a fiatal kora ellenére már többszörösen büntetett előéletű, feltételes szabadságon lévő férfi a délelőtti órákban leitta magát. Ezt követően pálinkát keresve bement nagymamája lakrészébe, mert úgy tudta, hogy rokona nincs otthon.
Nagyanyja azonban otthon tartózkodott, így rajtakapta és leszidta őtittas állapota, és a kereséssel okozott rendetlenség miatt. Az unoka a szóváltás során először két alkalommal a nő feje felé célzott, majd tenyerének élével arcon és fejtetőn is ütötte az idős asszonyt, aki az agresszivitás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Mivel a férfi áldozata 73 éves volt, az ügyészség idős koránál fogva korlátozottan képes személy ellen elkövetett testi sértés miatt emelt vádat ellene. Az eljáró szervek a fiatallal szemben fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől való eltiltását, feltételes szabadságra bocsátásának megszüntetését és az eljárás során keletkezett 317 ezer 160 forint bűnügyi költség megfizettetését indítványozta. Az ügyben a Pásztói Járásbíróság dönt.
A gyanúsított korábban is követett el erőszakos bűncselekményt a nagymamája ellen, a mostani szörnyűséget az előző szabadságvesztés büntetéséből szabadulva, a feltételes szabadság tartama alatt tette.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen