
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Németh Szilárd kiemelte: "Magyarország kezdetektől a béke pártján áll, sem fegyvert, sem katonát nem küld a háborúba, mert már akkor is látszott, hogy mindennek súlyos következményei lesznek."

fotó: MTI/Kovács Tamás
A brüsszeli szankciós csomaggal összefüggésben azt hangsúlyozta: "Miközben a gáz ára az egekben van és már az is kérdés, hogy Európában lesz-e gáz télen, még mindig "néhányan lökdösik ezt a gázembargós csomagot".
A kormánybiztos hozzátette: A kormány részéről gőzerővel folyik a küzdelem és a felkészülés, egy komplex programot indítottak, amelynek nemcsak a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő támogatása a része, hanem az is, hogy megbízták a külügyminisztert több földgáz beszerzésével, újraindítják a lignitbányászatot, a Mátrai Erőművet, és kezdeményezik a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítását, továbbá tűzifaprogrammal is segítik az embereket, és energiakiviteli tilalmat vezettek be.
Németh Szilárd az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy a háború és "az elhibázott brüsszeli szankciós politika" következtében a második világháború óta nem volt olyan mély válságban Európa, mint amibe most jutott.
"Nem a béke mellett van Brüsszel, az összes intézkedés gyakorlatilag a háború fenntartását idézte elő és ennek vannak következményei" - hívta rá fel a figyelmet, utalva az energiaválságra.
Hangsúlyozta: "Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol a háztartásokat a rezsicsökkentés védi."
Példaként említette, hogy egy átlagfogyasztó háztartás, ha világpiaci árat fizetne, 182 ezer forintot fizetne az áramért és a gázért, ezzel szemben 24 ezret fizet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen