
Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal
Az 1-es villamos utolsó szerelvénye pénteken este 10 óra előtt indul Szeged vasútállomásról.
A Szegedet romba döntő 1879-es árvíz után a város pályázatot hirdetett lóvasút létesítésére. Eduard Paget belga mérnök tervei alapján 1884 nyarára készült el a lóvasút személyszállítási és a gőzüzemű teherszállítási hálózat. Az 1-es villamos maival csaknem azonos útvonalán pedig 1884. július 1-jén elindult a lóvasút, bár a szolgáltatást nyújtó Szegedi Közúti Vaspálya Részvénytársaságot (az SZKT elődjét) csak a következő tavasszal jegyezték be.

Fotó: (illusztráció) MTI
A lóvasút a vonalon 27 éven át működött, a pályán 1908. október 1-jén indult el a villamosközlekedés. Akkor a két vasútállomás között 17 megállóhelyen szállhattak le és föl az utasok. A pályát többször átépítették, majd 1941-ben - a Magyarországon bevezetett jobboldali közlekedéshez igazodva - július 6-án a villamosok közlekedési iránya is megváltozott. A vonal 1943-ban kapta meg az 1-es jelzést, addig a városban nem számozták a tömegközlekedés vonalait.
A vonalat a következő évtizedekben többször átalakították, majd 1971-ben megszűnt Szegeden a teherszállítás a villamospályán.
Az 1-es villamos pályájához kapcsolódva szárnyvonalaként 2012-re készült el 2-es vonal 3745 méter új pályával és egy 205 méteres hurokfordulóval. Az új 2-es vonal indulása után, 2013 tavaszától az 1-es villamosok már a korábbinál jóval ritkában jártak, mert az 1-es vonal önálló szakaszán alacsony volt az utasszám.

Halálos tragédia Apátvarasdnál, meghalt egy fiatal

Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni