
Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Péntek délután érkezett a bejelentés a budapesti rendőrökhöz, miszerint a VIII. kerületi Baross utcában egy férfi késsel a kezében őrjöng, és betört egy kirakatot is - írta a police.hu.
A helyszínre érkező járőrök igazoltatni próbálták a láthatóan zavart férfit, majd megbilincselték.
Az intézkedés közben a 30 éves férfi rosszul lett, elvesztette az eszméletét, ezért a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak - de már nem lehetett megmenteni az életét.
A rendőrség közleménye szerint az intézkedés jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel. Közben kiderült, hogy ugyanez a férfi még aznap autóval közlekedett a VI. kerületben, ahol összetört három járművet.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
Fotók: MTI/Mihádák Zoltán


Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén