
Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét
A hőség miatt a termésátlagok is sok helyen elmaradnak majd a szokásostól, van, ahol hektáronként húsz tonna a hozambeli különbség az előző évekhez képest. Hiánytól azonban nem kell tartani, a hazai piacok ellátása bőségesen biztosított, és elképzelhető, hogy a következő hetekben is jut majd exportra is a magyar dinnyéből.
A FruitVeb szerint ugyanakkor a jelenleginél alacsonyabb árakra már nem lehet számítani, ahogyan csökken a piacra érkező dinnye mennyisége, úgy kúsznak majd egyre feljebb az árak is. Az egyik fő termesztőkörzetben, Békés megyében az utóbbi napokban átlagosan kilónként 80-100 forint körül alakult a magvas, és 115-120 forintos sávban mozgott a magszegény dinnye termelői ára. Megjegyezték, hogy az ágazat szereplői az idén - az elmúlt évekkel ellentétben - elégedettek az árak alakulásával.

MTI/A fotó illusztráció

Tragédia Harkányban, egy idős férfi vesztette életét

Óriási robbanás Pannonhalmán, videón a felismerhetetlen ház romjai

Gyalog „hajtottak be” egy körforgalomban Tapolcán, videón a különleges manőver

Macsétával támadt a feleségére egy szabolcsi férfi

Életveszélyes, amit 3 gyerek csinált a Bodrogon - Fotók

Vérző férfit találtak egy járdán Gyöngyösön, mentő sietett a helyszínre

Mozdulatlan áldozatot találtak Ároktőnél, autó üthette el - Fotó

Rendkívüli készültség a kiskunhalasi postánál – videóval

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Gyerekeket sodort el egy taxis Egerben, majd továbbhajtott - videóval

Halálra rugdosta apósát egy somogyi férfi

Tűzoltók, mentők és a szolgáltatók egyszerre küzdenek