
Megnyílt a zalaegerszegi új uszodakomplexum
Táborok és versenyek helyszíne is lesz a létesítmény.
Tenyek.hu 2022. június 01., szerda 17:23
Három hónapos próbaüzem után megnyílt a mintegy 9,5 milliárd forintból megvalósított új uszoda, tanuszoda és strand. A Modern városok program keretében elkészült új komplexum ötvenméteres, tízpályás, csaknem háromszáz személyes lelátójú uszodája nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas.
A hivatalos megnyitó alatt általános iskolás gyerekeknek tartottak úszásórát, ők már gyakorlottan közlekedtek a hatalmas épületben. A versenyzésre is alkalmas medence előtt kezdte a sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán és Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.
Zalaegerszeg polgármestere az előzményekről szólva elmondta, hogy a zalai megyeszékhelyen 1969-ben készült el a mindössze 25 méteres, 5 pályás medencés fedett uszoda, ami akkor a 40 ezres városnak megfelelő volt. 2010-re már korszerűtlenné és kicsivé vált a létesítmény a 60 ezer főre duzzadt lakosság számára, a környéken élőkkel együtt ez a szám már 100 ezer embert jelentett. A kis méretek miatt sem nemzetközi, sem hazai versenyeket nem lehetett már rendezni, mivel a régi uszoda nem felelt meg a szabványoknak. 2019-re Zalaegerszeg lett az egyetlen megyeszékhely, ahol nem volt 50 méteres medence.
Forrás: MTI
+Ez is érdekelheti

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen



