2025. november 14. péntek, Aliz
7°C Budapest

Kiskunhalasi terror: hónapokig sanyargatta élettársát, végül elszabadult a pokol

A férfi többször ököllel ütötte és a haját is megtépte élettársának. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.
Tenyek.hu
2022. június 02., csütörtök 13:53
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi és a nő 2019 végén lettek élettársak, majd a nő kiskunhalasi lakásába költöztek. A férfi 2021-ben inni kezdett, ilyenkor féltékennyé és kiszámíthatatlanná vált, gyakran üvöltözött, és megverte az élettársát. A bántalmazások során legtöbbször ököllel ütötte élettársa arcát és tarkóját, de volt, hogy a nő haját tépte, egyszer pedig a telefonját is hozzávágta, akinek ettől a szemöldöke felrepedt.

2021 júliusában, az esti órákban, a férfi azért támadt rá ismét élettársára, mert nem akart vele iszogatni. A nő ellökte magától a férfit, aki azonban ököllel ütötte az arcát, majd megtépte a haját.

A nő súlyos sérüléseket szenvedett, eltört az állcsontja és a járomcsontja, mindkét szeme alatt monokli keletkezett, valamint zúzódások lettek a tarkóján és a kezein is.

Az ügyészség a férfit súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével vádolja. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk