
Kiraboltak egy dunabogdányi templomot, óriási volt a zsákmány
A páncélszekrényből több millió forint és három kegytárgy tűnt el.
Tenyek.hu 2022. június 27., hétfő 12:40
A dunabogdányi templom sekrestyéjében álló páncélszekrény sértetlen volt, amikor a templom alkalmazottja június 25-én gyanútlanul kinyitotta. A négy nappal korábban betett több millió forint és három kehely azonban hiányzott - írta a police.hu.
A rendőrök sem a bejárati ajtón, sem a páncélszekrényen nem találtak betörésre utaló nyomot. A riasztót pedig mindig bekapcsolják éjszakára, ezért arra jutottak a nyomozók, hogy napközben és saját kulccsal oldották meg a rablást.
Miután sorba vették azokat, akiknek van bejárása a sekrestyébe és tudhatott arról, hol tartják a páncélszekrény kulcsát, egy helyi férfihez kopogtattak be. Otthonában közel 3,6 millió forintot és 2 ezer eurót foglaltak le. A 65 éves férfi kihallgatásán tagadta, hogy ellopta a pénzt és a kelyheket.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás miatt folytatja le a további eljárást, egyben kérik, hogy aki a felvételeken látható kegytárgyakat felismeri, hollétükről tudomással bír, azokat számára megvételre kínálták, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon!
+Ez is érdekelheti

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Az MTÜ tájékoztatást ad a főváros látogatottságáról a nemzeti ünnep idején

Halálos tragédia: Mentőhelikopter landolt a kiskunhalasi vásártéren - videóval

Véget ért a keresés: Megtalálták P. Szilviát

A magyarok kétharmada helyesli a védett üzemanyagárat

Kovács Zoltán: már folynak a márciusi nemzeti ünnepünk előkészületei

Vasúti hídról zuhant a Kaposba egy 18 éves fiú Dombóváron

Segítőkész járókelők mentették meg egy férfi életét Budapesten

Friss jogsival, 150-nel előzött Turán - súlyos balesetet okozott

Utolsó pillanatban mentették meg Kaposváron, videón az eset

Lefizették az idősotthon igazgatóját, hogy soron kívül vegye fel szeretteiket






