
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A korábbi államfő a kétrészes beszélgetés első adásában arról szólt, hogy a klímaváltozással kapcsolatos tények nyilvánvalóak, a világ mégis rosszabb helyzetben van, mint közvetlenül a 2015-ös párizsi klímacsúcs után. Pál Ferenc kifejtette, hogy az igazság ismerete önmagában nem hozza létre a változást. Véleménye szerint ha azt akarjuk, hogy a cselekvés hatékony legyen, arról kell beszélni, miért nem jön létre a változás. Az emberek nem akkor képesek a változásra, amikor az szükséges - tette hozzá -, hanem akkor, amikor a környezeti körülmények vagy a szenvedés mértéke ezt kikényszerítik. Azonban "ezt az időt nem várhatjuk ki" - jegyezte meg a klímaváltozásra utalva. Áder János felvetésére, miszerint a fiataloknál egyre gyakrabban érzékelhető a "klímaszorongás" Pál Ferenc úgy vélekedett, ez romboló érzés, amely nem segíti a változást, ugyanis az aktív cselekvés ellen hat, ha csak "aggódunk" és "pesszimisták vagyunk" a jövőt illetően.
Pál Ferenc a mellett érvelt, hogy a cselekvőképesség előremozdításáért enyhíteni kell a szorongást, mert az beszűkült tudati, gondolati és érzelmi állapotot hoz létre. A viselkedési közgazdaságtan területén folytatott kutatásaiért 2017-ben Nobel-emlékdíjjal jutalmazott amerikai Richard H. Thaler terminológiájával élve Pál Ferenc arról is beszélt, hogy hiába van az emberben reális, döntésképes, megfontolt, úgynevezett "tervező én", ha annak elképzeléseit a "kivitelező én" megtorpedózza. A katolikus pap a volt köztársasági elnök kérdésére kitért arra: a még 2012-ben Baján megtartott, általa vezetett teremtésvédelemmel foglalkozó tábor célja volt, hogy a résztvevőkben "érzelmi élmény" jöjjön létre a klímaváltozással kapcsolatban, amelynek következtében ők maguk kezdenek el cselekedni.
MTI / Címlapfotó: MTI / Máthé Zoltán

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen