
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Szalay-Bobroviczky Kristóf a Hősök terén, a magyar hősök emlékkövénél hangsúlyozta: hőseink közül sokan azért estek el, mert "mások háborúit kellett megvívnunk". Most viszont - mint fogalmazott - "szerencsés a magyarok felett a csillagállás".
"A történelem jó oldalán állunk, szabad, független nemzet vagyunk, és immár 12 éve a magyar nemzeti érdeket helyezzük mindenek elé" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: a haza védelmére felesküdött miniszterként a haza védelmének és biztonságának megőrzése a legfőbb feladata.
Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a veszélyek nem múltak el, a migráció, a járványok és háborúk korszaka köszöntött be - hívta fel a figyelmet, kiemelve: napjaink küzdelmeihez hőseinkből kell erőt meríteni.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a különböző katasztrófák elhárításában a magyar katonák helytálltak és helytállnak. Egyszerre védik Magyarország déli és keleti határait, segítik a szomszédos Ukrajnában kitört háború elől menekülőket, és a koronavírus-járvány idején is szolgálatot teljesítettek az oltópontokon, a kórházakban - fejtette ki a miniszter, aki köszönetet mondott a katonák szolgálatáért.
Felhívta a figyelmet, hogy az orosz-ukrán konfliktus Magyarországra is hatással van. "Nekünk az a dolgunk, hogy megvédjük a magyar családokat a háborútól. Nem szabad engednünk, hogy belesodródjunk, ez nem a mi háborúnk" - szögezte le.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a biztonság megőrzéséhez hozzák létre a honvédelmi alapot is. Ennek az alapnak célja, hogy biztosítsa azokat az anyagi forrásokat, amelyek a haderőfejlesztéshez és az erős, ütőképes, megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, önkéntes alapon szervezett, de növekvő létszámú, magabiztos és elszánt magyar hadsereg felépítését teszi lehetővé.
Magyarország NATO-tagsága és az épülő haderő a magyar emberek biztonságának garanciája - jelentette ki.
"Mi, magyarok mindig büszkék voltunk a hőseinkre" - hangoztatta a miniszter, felidézve: a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon bő két évtizeddel ezelőtt, az első Orbán-kormány döntött a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ünnepi beszédében "személyes hőséről", anyai nagyapjáról is megemlékezett. A miniszter nagyapja 1945. március 17-én, a Vértesben harcolva súlyosan megsebesült. Életét egy, a zsebében hordott cigarettatárca megmentette meg, ami az őt ért lövést nagyobb részben felfogta. A tárcavezető elmondta, hogy ez az átlőtt tárca családjuk legféltettebb ereklyéje. Amikor katonai tiszteletadás mellett megkezdte honvédelmi miniszteri munkáját, akkor is a zsebében, a szíve felett volt - idézte fel.
"Ez az ereklye most ott van az íróasztalomon, és ott lesz a következő években is, hogy emlékeztessen a magyar hősök áldozatára" - jelentette ki honvédelmi miniszterként első ünnepi rendezvényén részt vevő Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Az ünnepség végén a magyar hősök emlékkövénél koszorút helyezett el - mások mellett - Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Kun Szabó István, a köztársasági elnök főhadsegédje.
Az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt, amelynek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékeznek "az elmúlt ezredév magyar hőseire", akik életüket adták a hazáért.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen