
Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó
Egészen meghökkentő jelenetsort rögzítettek a napokban Biatorbágyon, ahol egy BMW sofőrje kapott dührohamot - számolt be róla a Bp-i Autósok Közössége.
A taxis elmondása szerint két idős utassal tartott éppen a város felé, amikor egy szűk kétirányú dűlőn elsőbbségi helyzetben szembe találkozott egy másik autóssal, aki szerinte ittas is volt.
A férfi nem adta meg az elsőbbséget, helyette levillogta a vétlen taxist, aki így inkább tolatni kezdett. A BMW sofőrje szerint nem volt elég gyors a vezető, ezért kiszállt az autóból és fenyegetőzve elindult feléjük.
"A felvételen nem látszik, de rácsapott az autóra és beköpött az ablakon. Az utasaimra tekintettel - akik láthatóan megrémültek - nem szálltam ki és nem álltam bele a konfliktusba. A felvételen az sem látszik jól, de hallható, hogy amikor a BMW elkanyarodott, nekünk akart tolatni. A barátai sem értettek a viselkedésével egyet, ezért egyesével elnézést kértek. Az ügy garázdaság okán rendőrségi feljelentést vont maga után" - tette hozzá a taxis.

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó

Erkélyen surrant be lopni egy férfi, kifelé már a rendőrök várták

Megfojtotta kisgyerekét egy nő Karcagon, miután egész nap alkoholizált

Nagy volt az érdeklődés a Nyitott Parlament program iránt

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Az MTÜ tájékoztatást ad a főváros látogatottságáról a nemzeti ünnep idején

Halálos tragédia: Mentőhelikopter landolt a kiskunhalasi vásártéren - videóval

Véget ért a keresés: Megtalálták P. Szilviát

A magyarok kétharmada helyesli a védett üzemanyagárat

Kovács Zoltán: már folynak a márciusi nemzeti ünnepünk előkészületei