
Gázolt a vonat Győrnél
A három szervező ingatlant bérelt Győr belvárosában, ahol rendszeresen szerveztek zsetonokkal, felszolgálóval, osztóval együtt pókerpartikat. Az eseményekre ajánlás útján, ismerősi körből lehetett bejutni, és azokat keddenként és vasárnaponként tartották. A három szervező legalább 19 pókerpartit tartott 2021 májusa és októbere között, amikor a rendőrök ellenőrizték őket. Addig legalább 5, 2 millió forint bevételre tettek szert, melyet a költségek kifizetése után háromfelé osztottak.
Az ügyészség büntetővégzés meghozatalára és pénzbüntetés kiszabására, valamint vagyonelkobzásra tett indítványt. A nyomozást az ügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni - írta honlapján az ügyészség.
Címlapfotó: Illusztráció / MTI / Mihádák Zoltán

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja