
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Napokon belül őrizetbe vehetik, addig rendőrök őrzik a Honvéd kórház intenzív osztályán.
Közben kiderült, hogy korábban is annyira agresszív volt, amikor meglátogatta a lányait, hogy rendőrt kellett hívni miatta.
Búcsúlevelet hagyott a családírtó apa
Tudták, hogy erőszakos a gyerekgyilkos aszódi férfi, a kisebbik, 14 éves lány emiatt a gyámügy védelme alatt állt. Egy rendőr pedig még korábban odament a férfi lakásához és becsöngetett, mert az anya bejelentette, hogy eltűntek a gyerekei, akik múlt pénteken mentek láthatásra az apjukhoz. A férfi álmában gyilkolta meg minkettőjüket egy baltával, majd vonat elé ugrott, de túlélte.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen