
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Somogy Megyei Főügyészség közleménye szerint a negyvenes éveiben járó férfi 2021 novemberében az apjával, és két másik férfival a szomszédos településre tartott, mivel az apja egy munkát szeretett volna felmérni. A társaság a faluba autóval érkezett, azonban a vádlott előbb vissza akart indulni, mint ahogy apja végzett volna, ezért gyalog indult el hazafelé.
Az apa dolga végeztével úgy tért vissza lakóhelyére, hogy fiát útközben nem kereste, valamint autójukba se vették fel. A vádlott a gyaloglás végén először a falusi sörözőbe ment, ahol észrevette a kerthelyiségben ülő apját. A férfi annyira dühös lett attól, hogy apja hazafelé meg sem próbálta felvenni, hogy egyből rátámadt, lerántotta a székről, majd fél percen keresztül többször megütötte és megrúgta.
A férfi nyolc napon túl gyógyuló, bordatöréssel járó sérülést szerzett a támadás során.
Az ügyészség a tettét megbánó, büntetlen előéletű férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés és a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt, melynek keretében külön magatartási szabályként arra indítványozta kötelezni a vádlottat, hogy a sértettől tartsa távol magát.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen