
Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint március 19-én, egy debreceni ház előtt, a nővérénél vendégeskedő rendőr szóváltásba keveredett a szomszéddal. A dühös rendőr a szomszéd mellett lévő, földdel teli talicskát felrúgta, majd a férfit arcon köpte, megütötte és dulakodni kezdett vele.
Miközben a két férfi a földre került, a hangoskodás miatt megjelentek a feleségeik és a rendőr nővére is, akik kiabálva szintén veszekedni kezdtek. A szóváltás során a rendőr nővére meglökte a szomszéd feleségét, aki erre visszatámadt és kétszer megütötte a fején, illetve felé rúgott. Ezután a férfiak között még mindig zajló verekedésbe a két nő is bekapcsolódott, majd a rendőr felesége is odaszaladt a földön lévő férfiakhoz, és többször megrúgta a szomszédot.
A percekig tartó bunyónak végül a többi szomszéd megjelenése vetett véget, akik a helyszínen tartózkodó ismerősökkel szétválasztották a verekedőket.
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség csoportos garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt rendelt el nyomozást egy rendőr és társai ellen.
Az ügyészség szerint a rendőr által jogtalanul megtámadott férfi - aki könnyű sérüléseket szenvedett - cselekménye jogos önvédelemnek minősül, ezért ellene nem folytatnak eljárást.
A tömegverekedésről készült felvétel ide kattintva tekinthető meg.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik

Félév alatt közel 3 millió forintot tankolt el a cég kártyájával saját célra

Kisfiút akart megerőszakolni a vácdukai játszótéren, tagad, nyilatkozott a nővére

Tűz ütött ki a Fazekas gimnáziumban, ezren menekültek ki

Nem indít és nem fogad járatokat a Liszt Ferenc Repülőtér

Halálos tragédia - iskolaudvaron landolt egy mentőhelikopter Mélykúton

Fotók érkeztek, durván kiégett egy kamion az M5-ösön

111 riasztás egy nap alatt – Itt az elmúlt 24 óra mérlege

Figyelmeztet mindenkit a rendőrség