2025. november 16. vasárnap, Ödön
11°C Budapest

Csúnyán átverte a vásárlót egy autónepper, elképesztő, hogy mit adott el - fotók

Elrejtette eladásra kínált autója komoly hibáit az a 43 éves autókereskedő, aki ellen most fejezték be a nyomozást a monori rendőrök. A kifogástalan állapotúként meghirdetett kocsi korántsem volt az, a vevőnek mintegy másfél millió forintos kára keletkezett.
Tenyek.hu
2022. május 15., vasárnap 09:38
Vágólapra másolva!


Egy 57 éves budapesti férfi feljelentésére indítottak nyomozást a monori rendőrök 2021 nyarán. A károsult egy vecsési autókereskedésben vásárolt egy kiváló állapotúként kínált és külsőre tetszetős kocsit, amiről később a szakszervizben, egy további független szervizben, valamint egy igazságügyi gépjármű-közlekedési műszaki szakértő által is alátámasztottan rejtett, eltitkolt hibákra derült fény – közölte a rendőrség.

Nem csupán esztétikai eltéréseket mutattak ki, hanem azt is, hogy az autó hátsó részét szinte teljesen kicserélték, holott a kocsit gyakorlatilag kifogástalan állapotúként hirdették meg és adták el.


A rendőrség beszámolója szerint a jármű karosszériáját a hátsó ülés előtt, valamint a „C” oszlopok felső részénél elvágták, a kivágott részt ismeretlen eredetű karosszériarésszel pótolták. A beavatkozás jelentősen befolyásolta a karosszéria szilárdságát, valamint a korrózióvédelmet. A kocsi javítását - az értékesítési ár feltornázása miatt - súlyosan szakszerűtlenül, a gyári technológia figyelmen kívül hagyásával végezték el, ennek következtében a karosszériája egy esetleges ütközéskor nem az elvártak szerint védte volna meg a benne utazókat.


A nyomozás adatai szerint a kocsi karosszériája 2019-ben, egy külföldön történt közlekedési balesetben komolyan megrongálódott, a kereskedő sérülten hozatta Magyarországra, majd megjavíttatta és eladásra kínálta, eltitkolva mindezt. A gyanútlan vevő ezek után több mint 1 millió 46 ezer forintért vásárolta meg a nem szakszerűen helyrehozott járművet.

A kereskedő részéről tanúsított tévedésbe ejtés és károkozás alapozta meg a csalás gyanúját.


A rendőrök a vecsési autókereskedés akkori cégvezetőjét 2022. február 9-én nagyobb kárt okozó csalás bűntettével gyanúsították meg. A 43 éves budapesti férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfival szemben folytatott nyomozást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Fotók: police.hu

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk