
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, 32 ezer kilométeres közúthálózathoz tartozó területeken egész évben folyamatosan, ütemezetten végzi a szemétgyűjtési munkákat. Általános tapasztalat, hogy az országos közutak menti pihenőhelyeken található, az utazás során képződő kis mennyiségű hulladék gyűjtésére szolgáló konténerek, kukák mellé gyakran helyeznek ki bútort, hűtőt, háztartási hulladékot, és főleg erdős területen illegálisan kidobott sitt, elektronikai, de akár veszélyes hulladék is található - írják a közleményben.

Fotó: MTI / Kovács Tamás
A társaság 95 mérnökségének szemétszedési tevékenysége során évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze az országos közutak mellől, ez évi 1-1,5 milliárd forintos terhet jelent a cég számára. Amíg a közútkezelő erőit ezek a munkák kötik le, kevesebb forrást tudnak fordítani az utak üzemeltetésére és fenntartására - emelték ki. A Magyar Közút a járványhelyzet okozta szünet után azért tartott az idén már két akciónapot is, hogy felhívják a figyelmet a teremtett környezet védelmére, szemléletformálásra ösztönözzenek a tiszta Magyarországért.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen