
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
A férfi 2021. december 30-án este egy vendéglátóhelyen találkozott a 64 éves ismerősével, ahol megfigyelte, hogy a férfinél nagyobb összegű készpénz van.
Hazament, magához vett egy baltafejet, majd visszaindult a presszóba. Útközben meglátta a hazafelé tartó, már éppen a háza előtt járó sértettet, a háta mögé lopózott és a baltafejjel fejen ütötte - derült ki az ügyészség közleményéből.
Az áldozat a vízelvezető árokba esett, az elkövető pedig kivette a nadrágzsebéből a pénztárcáját a benne található 69 ezer forint készpénzzel és a személyi iratokkal, majd elfutott.
A hivatalos okmányoktól menekülés közben megszabadult, egy földúton szétszórta azokat. A készpénz nagyrészét egy salgótarjáni boltban elköltötte szeszesitalra, élelmiszerre és dohányárura, majd a pénztárcát egy kukába dobta.

Fotó: NMRFK
Az el nem költött készpénzt és a sértett okmányait a nyomozó hatóság megtalálta, így ezek visszakerültek a tulajdonosukhoz.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel az elkövetés módjára és eszközére, valamint a célba vett testrészre, a súlyosabb sérülések elmaradása a véletlennek volt köszönhető.
A büntetett előéletű férfivel szemben rablás, súlyos testi sértés és okirattal való visszaélés miatt emelt vádat az ügyészség. Indítványozták a férfi letartóztatását. Amennyiben a vádlott beismeri tettét, 7 év fegyházbüntetés és 7 év közügyektől eltiltásra ítélhetik.

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött