
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Rétvári Bence elmondta: az Országos Kórházi Főigazgatóság pilisvörösvári raktárából szerda reggel induló segélyszállítmány 30 raklapnyi gyógyszert, orvosi eszközöt, például infúziós pumpákat, elsősegélydobozokat, kötszereket tartalmaz.
Az államtitkár hozzátette: a háborús helyzetben nagyon nehéz a kórházakban pótolni az elhasználódott, elfogyott eszközöket, ezért fontos a magyar kormány segítsége.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Rétvári Bence reményét fejezte ki, hogy a magyar egészségügyi készletekből felajánlott segítséggel minél több embert sikerül meggyógyítani.
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára elmondta: a kormány az eddigi kétmilliárd forintos támogatáson felül újabb félmilliárd forinttal segít Kárpátalján és Ukrajnában.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Ennek egyik része a szerda reggel induló orvosieszköz- és gyógyszerszállítmány, a másik része pedig kárpátaljai és ukrajnai karitatív akciók támogatása - tette hozzá.
Azt mondta, a kormány válasza egyértelmű az ukrajnai fegyveres konfliktusra: "megvédjük Magyarország biztonságát, ugyanakkor eleget teszünk annak az erkölcsi kötelességünknek, hogy segítsünk az ukrajnai háború ártatlan kárvallottjain".

Fotó: MTI/Kovács Attila
Az elmúlt két hónapban több mint 650 ezer menekült érkezett Magyarországra, akiknek minden általuk kért segítséget megadtak - közölte.
Több mint ezer tonna segélyszállítmányt küldtek Kárpátaljára és ukrajnai nagyvárosokba. Emellett a helyi egyházi karitatív partnereikkel segítették az élelmiszerellátást elsősorban Kárpátalján, ahol nemcsak a magyar ajkú, hanem a többségi ukrán közösséget, illetve a Kárpátaljára érkező több százezer belső menekültet is támogatják - tette hozzá Azbej Tristan.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen