
Pisztollyal fenyegetőzött a hajdúsági kocsmában
A BRFK nyomozást indított két ismeretlen ékszertolvaj ellen. A két férfi március 21-én este ment be egy VI. kerületi bevásárlóközpont egyik üzletébe, és az ott dolgozó eladók figyelmetlenségét kihasználva ellpotak egy milliós értékű aranyláncot. A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.
A BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon - írja a police.hu.
Címlapfotó: Rendőrség

Pisztollyal fenyegetőzött a hajdúsági kocsmában

Méregdrága luxusautó is összetört a tömegbalesetben – Fotók

Rajtakapták a miskolci „guggoló” betörőt

Saját kislányáról készített pornográf felvételeket, most elítélték

Kamerákat rejtett a női vécékbe a 22 éves balatoni kukkoló

Lepedőkbe csavarva próbált eltűnni a rendőrök szeme elől

Érkezik a nyugdíjkiegészítés

Szemen szúrta egy tollal alvó betegtársát

Újabb termékeket hívtak vissza a boltok, ne fogyassza el őket!

Ünneplésből lett tombolás majd gyilkosság Füzérkajatán

Fel akarta gyújtani a nőt, aki befogadta Szabadszálláson

Rolleres menekült a büntetőfékező autós elől Budapesten