
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az elmúlt hétvégén két nő és nyolc férfi igazoltatása során kellett intézkedniük az egyenruhásoknak, ugyanis ellenőrzésük közben kiderült, körözés van kiadva ellenük. A tartózkodási hely megállapításától az elfogatóparancsig többféle körözés is előfordult, hármójukat börtönbe vitték – derült ki a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásából.

A fotó illusztráció: police.hu
A körözött személyek közül öten nem fizették meg a rájuk kirótt bírságot, összesen 235 ezer forint értékben. Előállításukat követően négyen éltek azzal a lehetőséggel, hogy a bírságot megfizetik, azonban egy nő nem rendezte a rá korábban kiszabott büntetéseket, ezért börtönbe szállították.
Két férfi ellen elfogatóparancsot rendeltek el korábban a hatóságok, őket szintén börtönbe szállították a rendőrök. Három esetben azonban a körözés célja a tartózkodási hely megállapítása volt, ebből két esetben az elrendelő kapitányság a keresett személy előállítását is kérte.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen