
Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség most egy 53 éves Nógrád megyei férfival szemben, aki nőismerőséről készült intim fotókat osztott meg az interneten.
A férfi még 2021. júliusában az egyik közösségi oldalon nyilvános megosztással elérhetővé tette a korábban más személy által készített, a nőismerősét fehérneműben és félmeztelenül ábrázoló képekre mutató internetes oldal linkjét. Ezzel a saját ismeretségi körén túl – mely részben azonos a sértettével – mások számára is hozzáférhetővé tette a fényképeket – közölte az ügyészség.
Kihangsúlyozva, hogy az információszabadságról szóló törvény értelmében az egyén szexuális életére és irányultságára vonatkozó adatok különleges adatok, ezért az ügyészség a férfivel szemben különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Balassagyarmati Járásbíróságon, melyben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.
Az ilyen ügyek áldozatai a büntetőeljárással párhuzamosan, vagy annak befejezése után polgári peres úton sérelemdíjat is követelhetnek az őket ért sérelemért, valamint követelhetik a jogsértő eltiltását is a további jogsértéstől.
A címlapfotó illusztráció

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára

Napokig élt halott édesanyjával egy férfi Dunakeszin