
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

A helyi rendőrség még tavalyelőtt szerzett tudomást arról, hogy a Baján egy nő kábítószerekkel kereskedik.
A nyomozók 2020 novemberében látogatták meg az asszonyt saját lakhelyén. Mikor megérkeztek egy férfi éppen drogot vásárolt a nőtől. A gyanúsítottak az egyenruhások őrizetbe vették, a házban megtalált 185 gramm kábítószergyanús anyagot pedig lefoglalták – közölte közleményében a rendőrség vasárnap.
Kifejtve, hogy a vegyészszakértő megállapította a lefoglalt anyagokról, hogy pszichoaktív szerek, és az is kiderült a nyomozás során, hogy a nő a párjával együtt értéksítette a tiltott szereket.
A hatóságok a most fejezték be a nyomozást, az iratokat pedig vádemelési javaslattal juttatták el ügyészséghez.
Fotó: police.hu

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval