
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A budakeszi temető gondnoka vasárnap kora reggel értesítette a rendőrséget, hogy a ravatalozó épületében szörnyű pusztítás nyomait fedezte fel. A berendezési, és a használati tárgyak összetörve, a falak leverve, az ajtók letépve és hiányzott néhány eszköz is. A helyi egyenruhások rövid idő alatt négy fiatalt hoztak összefüggésbe a vandál cselekedettel. Kettőt tanúként hallgattak ki, mivel kiderült, nem volt közük a rongáláshoz, kettőt gyanúsítottként. Mindketten beismerő vallomást tettek.

Egyikük, egy 20 éves, munkanélküli fiatalember részletesen taglalta a szombati ivászatukat, mindent legurítottak, sört, bort, 72 százalékos likőrt. Csak 19 éves társával bírták a tempót, másik két cimborájuk kidőlt. A temetőnél felfeszítették a mosdó melletti ajtót, majd az épületben talált baltákkal törni-zúzni kezdtek, miközben bömböltették a zenét, pihenésképp pedig cigiztek és férfimagazint lapozgattak, de szelfi is készült. Utána ott folytatták, ahol abbahagyták. Lendültek a fejszék, és egy kalapács, repültek a fa-, és üvegszilánkok, a vakolat. Amikor végeztek, maguknál tartották a baltákat, meg néhány barkács eszközt és elsétáltak - közölte a rendőrség.

Társa úgy fogalmazott: „eléggé KO állapotban voltunk”, aztán „elkapott a hév” és „akkor jó ötletnek tűnt”. Az előzetes felmérések szerint az épületben okozott rongálási kár meghaladja a 13 millió forintot.

A rendőrök a helyszínről ellopott tárgyakat megtalálták és lefoglalták. A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rongálás miatt folytatja le a további eljárást a két fiatalember ellen - írta a police.hu.
Fotók: Rendőrség

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen